.
Az idei évben a mi csoportunk szervezte meg a Kollégiumi Farsangot. Orsi néni vezetésével már hónapokkal korábban nekiláttunk a farsang programjának tervezéséhez, míg végül az évszakok bemutatására esett a választásunk. A lányoknak és fiúknak közösen kellett megbirkózniuk a feladattal. A zsűri által tortával díjazott első helyezettek a nyarat jelenítették meg. A 4. emeleti lányok és a 2. emeleti fiúk a 2017-es vizes világbajnokság hangulatát idézték fel. A többiek is vidám, kreatív produkciókat mutattak be. A karácsonyfa kivágásától és a szilveszteri mulatság megjelenítésétől, a szüreti felvonuláson keresztül, a tavasztündérekig sok mindent láthattunk zenével, tánccal, énekkel fűszerezve. Nagy meglepetés volt, hogy tanáraink az évszakokhoz kapcsolódó népdalcsokrot énekeltek. Mi, szervezők, a háttérben munkálkodtunk, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és így is lett! A műsort Brasch Renáta és társa, Humpók Fanni színvonalas hastánc produkciója zárta.
Kíváncsian várjuk a jövő évi szervezők ötletességét!
© Copyright 2021 MÁKVIRÁG Kreatív Stúdió
.