Hivatalos közlemények

Karácsony 2024

Nagy szeretettel készültünk az idei kollégiumi  karácsonyi műsorunkra. Az  ünnepségen az éneklés, a zene és a karácsonyi fények  kaptak főszerepet.  A néhány hete megalakult karácsonyi lánykórusunk ismert ünnepi dalokat énekelt, de hallhattuk Botos Luca gitárral kísért szólóénekét  és tanáraink „rögtönzött” énekkarát is. A közösen előadott művekben a  szólószerepeket Gurdon Hanna, Tóth Lili és volt kollégistánk, […]

Grooming, avagy a behálózás

Az előző előadáshoz és napjaink sajnos időszerű problémájáról –  „A bullying nem buli! Beszéljünk inkább az iskolai zaklatásról!” – szorosan kapcsolódva, tartott ismét beszélgetéssel egybekötött előadást Kungli Dóra pszichológus a Gyermekvédelmi Központ munkatársa „Grooming, avagy a behálózás” címmel. A diákok, érdeklődve, figyelmesen hallgatták az előadót és bátran kapcsolódtak be a beszélgetésbe.      

Adventi készülődés a kollégiumban

A karácsony előtti várakozás örömteli hangulata lengte be a kollégiumot, ahol az adventi készülődés jegyében kreatív foglalkozások sora várta a diákokat. A közösségi teremben minden az ünnepi díszekről és a kézműveskedésről szólt. A résztvevők adventi koszorúkat és különféle asztali, illetve ajtódíszeket készítettek, gyertyát öntöttek. Az alkotókedvű diákok üvegfestéssel és papírcsillagok hajtogatásával is próbára tehették ügyességüket. […]

Halloween Party

November 7-én került megrendezésre a kollégiumi halloween parti. A diákönkormányzat tagjai lelkesen készültek az eseményre. Rémisztő sütiket, szendvicseket készítettek, halloweeni dekorációt varázsoltak a Cool-Tour terembe, ahol a rémisztően sminkelt érkezőket szuper buli várta. A fergeteges táncpartinak csak a villanyoltás vethetett véget. A diákönkormányzat munkáját Győrváry Virág és Sulyok Krisztina tanárnők koordinálták.

A bullying nem buli!

„Mondjuk nemet a zaklatásra!” – napjaink időszerű problémájához kapcsolódva tartott beszélgetéssel egybekötött előadást  a Gyermekvédelmi Központ munkatársa Kungli Dóra pszichológus „A bullying nem buli! Beszéljünk inkább az iskolai zaklatásról!” címmel. A diákok nagyon figyelmesen, érdeklődve hallgatták az előadót és egyre bátrabban kapcsolódtak be a beszélgetésbe. Szervező: Füziné Hajdu Sarolta

Gólyaavató a VKK-ban

Az október harmadikai gólyaavatóval véglegesen teljes értékű tagjai lettek a kilencedikesek a kollégium közösségének. A Gólyák felkészítése az új életre már az augusztusi háromnapos gólyatáborban elkezdődött, melynek keretein belül játékos kihívásoknak eleget téve ismerték meg egymást, a kollégiumot, a várost és a csapatmunka örömeit. A csütörtöki gólyaavatón kaptak lehetőséget arra, hogy zenés-táncos produkcióikkal bemutatkozhassanak a […]

MŰVÉSZETI STAFÉTA kiállítás

24 Várpalotához kötődő képzőművész alkotásait lehet megtekinteni december végéig a kollégium előterében. A „Művészeti staféta” című kiállítást Hencsei László igazgató úr köszöntője után Buda László könyvtárvezető nyitotta meg. Programgazda: Miklós Judit. Közremüködtek: Éltető Erzsébet-vers Rács Richárd-zene

A TE JÖVŐD, A TE VÁLASZTÁSOD…

főcímmel tartott előadást a kábítószer és az internetes bűnözés veszélyei, egészségügyi kockázatai gyakorlati szemmel… témakörben Zanati Gyula rendőr őrnagy kiemelt főnyomozó a 9. évfolyam számára. Minden diák figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta az előadást a Cool Tour teremben.

Gólyatábor a kollégiumban

Jó hangulatban telt és várakozásainkat is felülmúlta a leendő kollégisták számára szervezett első gólyatábor. A tanulók augusztus 30-tól szeptember 1-ig ismerkedtek meg leendő új otthonukkal, és a diákéletük majdani helyszíneivel.

Kedves leendő Kollégistánk!

Örülünk, hogy jelentkeztél a Veszprémi Középiskolai Kollégium Gólyatáborába. Biztosan kíváncsian és izgalommal várod már! Mi is! Ehhez kapcsolódóan a legfontosabb információk:

Beiratkozás a Veszprémi Középiskolai Kollégiumba

„Közeledik a kollégiumi beiratkozás időpontja. Röviden összefoglaljuk a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat. A beiratkozás időpontja 2024. június 24-25-26. (hétfő, kedd, szerda) 9,00 órától 15,00 óráig. Tájékoztató szülői értekezletet mindhárom napon 13:00 órakor tartunk.

SPORTNAP A VKK-ban

2024. május 28-án nagy sikerű, jó hangulatú sportnap került megrendezésre a kollégiumban. A hagyományos sportolási lehetőségeken kívül, számos új játékkal ismerkedhettek meg a diákok, mint pl. a mölkky (a finn kugli). A legeredményesebb játékosok díjazásban részesültek. Köszönjük Pálmai Zita tanárnőnek és segítőinek a szervezést, lebonyolítást! https://www.facebook.com/100042390500454/videos/pcb.1514831032446437/1126545088623681

BALLAGÁS A VKK-ban

Április 24-én került sor a végzős kollégistáink búcsúztatására. A színvonalas műsort  állófogadás követte, majd fergeteges karaoke party zárta a programot. Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek! A programról készült videó és fotó válogatást itt találjátok: https://www.facebook.com/laszlo.onofer.9/videos/2811619522309820?idorvanity=335203553742530  

Valentin nap és Farsang a VKK-ban

A Valentin – nap jegyében meghirdetett „Szívküldi” idén nagyon népszerű volt, február 14-én a DÖK tagok alig győzték a sok kedves üzenet kikézbesítését J Nagy öröm, hogy ilyen sokan akartatok örömet szerezni barátaitoknak, kedveseiteknek, kolis társaitoknak! Február 15-én pedig Valentin-napi fotósarok állt a párok, baráti csoportok rendelkezésére a Cool-Tour előterében. A vacsoraidőt követően Farsangi tombolahúzás […]

A közélet napja a VKK-ban

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány jóvoltából január 31-én, a közéleti aktivitás felkeltése céljából kollégiumi foglalkozásokon vehettek részt tanulóink. Találkozhattak Tóth Mátéval a „Tibi atya” weboldal egyik alapítójával, aki számos érdekességet osztott meg élet útjáról és egy-egy jó kérdés fejében saját könyveit ajándékozta a diákságnak. Ezen kívül interaktív kiscsoportos foglalkozásokon ismerkedhettek meg közéleti személyiségekkel, akik élménydús […]

Magyar kultúra napja a VKK-ban

Kedves Diákok! Január 25-én a magyar kultúra napjára emlékeztünk a kollégiumban. Köszönjük a szereplőknek és a meghívott vendégeinknek a közreműködést, valamint Miklós Judit mesterpedagógus tanárnőnek a szervezést!

Karácsony a VKK-ban

Balla Attila tanár úr és csapata jóvoltából egy rendhagyó, szép karácsonyi műsort láthattatok december 13-án. Köszönjük a rendezést, szervezést és a közreműködést! Az eseményről készült fotókat és videó felvételt itt láthatjátok: https://www.facebook.com/100042390500454/videos/pcb.1422742818321926/906710977531029

Ladányi Tamás asztrofotográfus kiállítása nyílt december 7-én csütörtökön a kollégiumban! A szenzációs képeket megtekinthetitek a „C épület aulájában és a folyosón. A kiállításmegnyitóról készült képeket itt láthatjátok.

ITT JÁRT A MIKULÁS A VKK-BAN!

 

Decemberi étkezési díj befizetés!

Étkezési díj befizetés: 2023. november 27. Hétfő 13-tól 16 óráig. 2023. december 4. Hétfő 13-tól 16 óráig. 2023. december 5. Kedd 13-tól 16 óráig. A befizetés lehetséges készpénzben vagy bankkártyával, a honlapon szereplő tarifa alapján.

Halloween parti a kollégiumban

Nagy létszámmal vettek részt a kolisok az október 26-án megtartott Halloween Party-n. Örömmel láttuk, hogy sokan öltöztek kreatívnál kreatívabb jelmezekbe. Végül 11 maskarás nevezett be a jelmezversenybe, akik közül első helyen végzett a Világító Démon, a különleges, sötétben foszforeszkáló, egyedi, ötletes jelmez megalkotója Nemes Bíborka, gratulálunk! Második helyen végzett a kevesebb munkával, ám annál nagyobb […]

SZILVALEKVÁR FŐZÉS A KOLLÉGIUMBAN!

Kedves Diákok! SZILVALEKVÁR főzés lesz a kollégiumban ma és holnap!! Gyertek és nézzétek meg, hogyan is készül ez az ízletes csemege! Elkészült a finom lekvár, amely nagyon kelendő volt diákjaink körében. https://www.facebook.com/100042390500454/videos/pcb.1398310387431836/644819404499541

Kollégiumi káposzta fesztivál

Kedves Diákok! Káposztafesztivál (füstölt csülökkel megspékelve) a kollégiumban csütörtök délután és este!! Gyertek, nézzétek hogy készül ez a finom tradicionális magyar étel és persze falatozzatok is!! Mindenkit szeretettel várunk! Október 19-én az Európa Kulturális Fővárosa program keretében Kollégiumi Káposzta – fesztivált tartottunk. Szabó Bence SÉF, kollégiumunk régi diákja irányításával igazi erdélyi töltött káposztát készítettünk. Az […]

Gólyaavatás a kollégiumban…

Biztosan azt hitték a VKK-s Gólyák, hogy megússzák a fényképes és videós beszámolót a Gólyaavatóról, de nem ! 26-án ismerkedési délutánnal kezdődött a Gólyák „beszoktatása„ a kollégium életébe. 27-én – napsütéses csodás időben – a Gólyaavatóval folytatódott a hét, melynek keretében játékos vetélkedőn mérhette össze ügyességét a 9. évfolyamosok hat csapata. A játékos vetélkedőt követően […]

Svédasztalos kiszolgálás a fejújított kollégiumi étteremben

Kedves tanulók! A mai naptól 2023. október 9-től újra indul a „svédasztalos” kiszolgálási rend a fejújított kollégiumi étteremben.

Novemberi étkezési díj befizetés!

Étkezési díj befizetés: 2023. október 24. Hétfő 13-tól 16 óráig. 2023. november  6. Hétfő 13-tól 17 óráig. 2023. november  7. Kedd 13-tól 16 óráig.

Étkezési díj befizetés!

Étkezési díj befizetés: 2023. szeptember 3. vasárnap 14-től 20 óráig. A befizetés lehetséges készpénzben vagy bankkártyával, a honlapon szereplő tarifa alapján. Az első étkezési nap: 2023. szeptember 4. hétfő

Beiratkozás a Veszprémi Középiskolai Kollégiumba

„Közeledik a kollégiumi beiratkozás időpontja. Röviden összefoglaljuk a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat. A beiratkozás időpontja 2023. június 22-23.(csütörtök, péntek) 9,00 órától 15,00 óráig. Tájékoztató szülői értekezletet mindkét napon 13:00 órakor tartunk. A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumokat hozzák magukkal: személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, diákigazolvány (közoktatási azonosító), TAJ kártya, 1 db igazolványkép étkezés biztosításához szükséges kitöltött nyilatkozatok Tájékoztatom Önöket, hogy […]

Gizella Gála

Házivideó készült a 2023. május 10-én megrendezett „Gizella nyomában” elnevezésű projektünk záróprogramjáról, a Gizella Gáláról. Köszönjük minden résztvevőnek, szervezőnek és közreműködőnek, hogy megvalósulhatott ez a sikeres rendezvényünk!  

Gizella projekt a helyi sajtóban

A Gizella projektünk újabb állomásairól tudósított a helyi sajtó. https://www.veol.hu/helyi-eletstilus/2023/05/a-tervezok-mutattak-be-kozepkori-ihletesu-ruhakoltemenyeiket-a-kollegiumba https://vehir.hu/album/3473-gizella-napok

A „Gizella nyomában” projekt újabb fontos állomásához érkezett

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2023. május 10-én 20.23 perckor a Cool-Tour teremben kezdődő „Gizella nyomában – Történelmi divatshow és fiatal tervezők bemutatkozása” című műsorunkra.

Elbúcsúztattuk a végzőseinket

Idén a Cool-Tour teremben került megrendezésre a kollégiumi ballagás. A színvonalas műsort követően finom ünnepi vacsora tette emlékezetessé az estét.

Zay Orsolya viselettörténeti előadása

Április 13-án a VEB2023 által támogatott Gizella projekt újabb rendezvényére kerülhetett sor. Zay Orsolya régész-történész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa tartott érdekes előadást a különböző viseletek, öltözködési módok történeti jellemzőiről. Képek a rendezvényről: