Kollégiumi karácsony

Karácsony kórus

A kollégium életében először, 2017 őszén Némethné Takács Cecília vezető helyettes nagy lelkesedéssel kezdett bele a ’karácsony kórus’ toborzásába. A közösségért tenni kívánó társaimmal együtt minden héten rendszeresen, összegyűltünk esténként, hogy a kiválasztott dalokat gyakoroljuk. A kórus különböző iskolákból jövő fiúkból és lányokból állt össze. Tele voltunk lelkesedéssel, amit a néha hamiskásan megszólaló énekek sem tudtak letörni.

A próbák nem is lehettek volna kellemesebbek, hiszen a szívek karácsonyi énekektől és fahéjas-szilvás tea illatától teltek meg. Közben barátságok jöttek létre. Karácsony szellemének ’megidézését’ egy otthonosan berendezett színpadon álmodta meg Cili néni, s az ünnepi vacsorát fényfolyammal feldíszített asztalokon várták társaink. A kollégium étterme még soha nem volt ilyen varázslatos hangulatú. Összekarolva mutattuk meg társainknak, hogy a karácsony több mint egy ünnep, ez egy érzés, a szeretet érzése.

Műsorunkban szólót énekelt Tóth Kinga és Györkös Vivien, akinek Hallelujah előadását telefonos fényözön kísérte. A kitörő tapsvihar visszaigazolta, hogy a rengeteg befektetett energia nem volt hiába sem a kórus tagok, sem a segítő tanárok, sem a támogató felnőttek részéről.

Köszönet mindazoknak, akik a műsor megszületésében és a hangulat megteremtésében közreműködtek:

Pál Mária tanárnőnek a karácsonyi díszítésért, fotózásért

Miklós Judit tanárnőnek a különleges díszkivilágításért, adventi naptárokért

Horváth Csaba tanár úrnak, aki a kórus hangzását csiszolta a felkészülés során

Weltlerné Rácz Zsuzsa tanárnőnek, aki a kórus énekeseként, s terítés felelőseként nagyon sokat dolgozott

Pigler Károly tanár úrnak, aki csoportjával a terítést és felszolgálást segítette

Vogel Juditnak aki az előkészítő munkálatoktól az előadásig folyamatos támogatást nyújtott a csoportnak

Benkő Erzsébetnek, aki a színpadkép drapériáit rendelkezésünkre bocsájtotta

Tóth Kinga szüleinek, akik nélkül a hangosítás nem működhetett volna.