Keddi napon (05.17-én) megrendezésre került a kollégiumunk közgyűlése, amelyen következő dolgok hangzottak el. Először Fehér Csaba igazgató úr adta át a két rangos–a „Kiváló kollégista” és az „Akikre büszkék vagyunk -„címet, összesen 9 tanulónak. Ezután következett az új DÖK elnök bemutatása és Kovács Krisztián nevelő tanár úr leköszönő beszéde. Virág néni beszámolt a kérdőív eredményeiről, A jövő évi tervek is elhangzottak ilyenek például a Gólyaavató, Veszprém megismertetése az új kollégistákkal, Halloween, Adventi gyertyagyújtás stb.. Majd lezárásképpen Némethné Takács Cecília igazgatóhelyettes a várva várt meglepetést elmondta: a kollégium – pályázatot benyújtva – arra nyert pénzt, hogy a fiú kollégiumban lévő nagytermet felújítsák és színvonalas közösségi teret hozzanak létre. Itt később többféle programot szeretnének tartani, mivel egyik fontos cél a minél jobb közösség kialakítása intézményünkben.
Kiváló kollégisták:
Holovits Lili
Kubik Sára
Szabó Jázmin
Tóth Kinga
Fodor Noel
Akikre büszkék vagyunk:
Hekli Virág
Kekk Péter Benjámin
Hajgató Ármin
Szabó Bence
Szerző: Saller-Molnár Mária Julianna
A DÖK első féléves tevékenységének az összefoglalója
© Copyright 2021 MÁKVIRÁG Kreatív Stúdió
.